Versek

Ne Nyugodj Bele!

Ha azt latod,hogy lelki eleted

oromhianyos,kiuresedett,

fogytan hited es halad is vele,

ne nyugodj bele!

Ha azt latod,hogy gyulekezeted

tagjaiban is hűl a szeretet,

nagy resze fasult, kozonnyel tele,

ne nyugodj bele!

Ha azt latod,hogy egyhazadban is

akad kor,s nemely tanitas hamis,

hogy alig latszik KRISZTUS elete.

ne nyugodj bele!

Mert konyorogni, sirni lehet itt!

Maga a Lelek is esedezik,

s minden magbant bun semmive lehet,

ha az UR veled!

                 by Fule Lajos

Kegyelem éve

Új év, új titok. Mit hoz? Mi vár ránk

gyengék, szegények, kicsinyek, árvák!

S kórházból írta valaki nekem:

"Így kezdődött új évem betegen

és mégis hittel hirdetem, hogy ez

az Úrnak kedves esztendeje lesz!

Bízó örömmel megyek elébe!

Kedves esztendő! Kegyelem éve!"

Azóta telnek napok és hetek,

de akárhányszor ezzel ébredek

s indulok bízva új nap elébe:

Kedves esztendő! Kegyelem éve!

Hiszed-e velem? Vallod-e velem?

ha mást mutat is sírva járt jelen?

Ne csüggedj mégse! Ne lankadj mégse!

Gyümölcsöt érlel könnyek vetése.

Atyai háznak, dombos kenyérnek

Nagy bőségére boldogan térnek

Tékozló fiak, feledve vályút,

S újra cserélik rongyos ruhájuk.

Hogy megöleljen, áldjon, segítsen,

tárt kapujában vár ránk az Isten.

Tárva a kapu! Vár a kegyelem!

Hiszed velem? Vallod velem?

Akkor hallják meg minden szegények,

Hirdessük ezt a kegyelem évet.

Hirdessük! - gondot, bút félretéve:

Kedves esztendő! Kegyelem éve!

VALAMIT NEM ÉRTEK(Bódás János) 

Régóta ismerlek már Istenem,

S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.

De homályos elmém bárhogy derül is,

valamit most sem értek. 

Tudom, szereted minden művedet,

mert minden műved nagyszerű, remek.

Szereted a virágot, hisz színében

a mennynek színei tündökölnek. 

Szereted a csillagot: tiszta, fényes.

A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;

a harmatot, a forrást: makulátlan,

s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát. 

Az állatot, mert törvényed szerint él,

s mint az ember, testvérbe nem harap;

a szitakötöt, fecskét sast, galambot,

méhet és minden zümmögő bogarat, 

Mik a szivárvány száz színét ragyogják,

s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;

szereted a gyermeket, mert arcán

az ártatlanság égi mosolya. 

Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,

Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!

De engem, aki szégyenedre válok,

ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!